Tisztelt Magyar Szervezetek,Egyesületek!

Engedjék meg, hogy tájékoztassuk Önöket Magyarország stockholmi nagykövetségének új szolgáltatásáról.
A kedvezményes honosítási eljárás, azaz a magyar állampolgárság kérelmezésének megkönnyítése érdekében
– a svédországi nagy távolságokra tekintettel – a nagykövetség 2013 szeptemberétől folytatja a kihelyezett konzuli fogadónapokat szervezését.
Ezeket a konzuli napok Svédország különböző, elsősorban a magyarok által nagyobb számban lakott városaiban tervezzük.
Célunk, hogy minden érdeklődő számára elérhetővé váljon az egyszerűsített honosítási eljárás, és egyéb konzuli ügyekben is lehetőség nyíljon intézkedésre, tájékoztatásra.
A kedvezményes honosítással megbízott konzulunk a helyi egyesületek, magyar közösségek, vagy akár több magánszemély kérésére – előzetes elektronikus vagy telefonos egyeztetést követően – utazik az adott településekre.
Magyar állampolgárságot kérhetnek 2011. január 1-óta azok a Kárpát-medence területéről származó nemzettársaink,
akik korábban magyar állampolgárok voltak vagy felmenőik között volt magyar állampolgár és magyar nyelvtudásukat igazolják.
Magyar állampolgárságért folyamodhatnak a kedvezményes honosítás keretében továbbá azok a korábbi magyar állampolgárok – illetve leszármazottaik – is, akik Magyarországról az elmúlt évtizedekben települtek Svédországba, és a svéd állampolgárság megszerzése érdekében le kellett mondaniuk a magyar állampolgárságról.
Amint az bizonyára Önök előtt is ismert, 2001 óta Svédország is engedélyezi a kettős állampolgárságot.
A fentiek mellett a kedvezményes honosítás lehetősége 2013. március 1-től tovább bővült: honosítását kérheti az a nem magyar állampolgár is, aki magyar állampolgárral legalább tíz éve érvényes házasságban él és magyar nyelvtudását igazolja, vagy az a nem magyar állampolgár is,
aki magyar állampolgárral legalább öt éve él érvényes házasságban, közös gyermekük született, és magyar nyelvtudását igazolja.
Jelen levelünk célja a minél szélesebb körű tájékoztatás, ezért kérjük, hogy fentiekről adandó alkalommal értesítsék a Szervezetük tagjait, a környezetükben élő magyar ismerőseiket, rokonaikat és barátaikat.

Az igények felmérése és összesítése alapján döntünk a svédországi vidéki fogadónapok helyéről és időpontjáról, amelyről időben értesítjük az elérhetőségeiket megadott honfitársainkat.

Az igényeket kérjük, jelezzék a stockholmi Magyar Nagykövetségnek az alábbi telefonszámokon (hétköznap 9-16 óra között), vagy e-mail címen:
Nagykövetség: 08-661-67-62/203, 211-es mellék
Konzuli Hivatal: 08-663-66-39
web: www.mfa.gov.hu/emb/stockholm
e-mail: consulate.sto@mfa.gov.hu

Üdvözlettel: Dr. Szabó Balázs - konzul, Dorogi László konzuli adminisztráttor