| |
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) augusztus 21-én lezajlott öszi közgyülésének két, minket is érintö témájáról számolok be röviden.
1. Gyüjtés az árvízkárosultak megsegítésére.
Összesen kb 130 ezer korona jött össze az egyesületek és magánszemélyek adományaiból. Ezt az összeget maradéktalanul megkapta a szikszói kórház. A kórház vezetösége a pénz felhasználásáról részletes beszámolót, valamint egy emléklapot küldött (csatolva). A SMOSZ egyik éppen Magyarországon tartózkodó vezetöségi tagja személyesen gyözödött meg a kórházat ért károkról.
Itt érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a SMOSZ-on keresztül küldött segélyt szinte az utolsó fillérig a címzett kapja, szemben a segélyszervezetek többségével, ahol az önköltség elérheti az összeg 40 %-át. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 100 korona adományból csak 60-at kap a rászoruló, 40-et megtart magának az ügyintézö. A mi egyetlen költségünk az esetleges bankátutalási illeték, de esetenként még az sem, ha lehetöségünk van személyesen átadni a befolyt összeget. Az adomány felhasználását minden esetben leellenörizzük. Ezért csupán azoknak nem ajánlom a SMOSZ-on keresztüli adakozást, akik számára lényeges, hogy a neve ott szerepeljen az adakozók listáján.
A gyüjtés az árvízkárosultak megsegítésére nem fejezödött be, hanem tovább folyik.
2. Magyar állampolgárság.
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár, tájékoztatott bennünket az Államtitkáság szerepéröl, a határontúli magyarokkal kapcsolatos elképzelésekröl; Bányai Ferenc, Magyarország svédországi nagykövetségének 1. beosztottja pedig a sok vihar megért kettös állampolgárság ügyének jelenlegi állásáról.
2011. január 1-én lép érvénybe a kettös állampolgárságot szabályozó törvény. Ettöl a naptól kezdve bárki, aki bizonyítani tudja magyar származását, kérheti a magyar állampolgárság felvételét. Öt és fél évet kellett várnunk, határon kívülre szorult magyaroknak, hogy a keserü emlékü 2004. december 5-i népszavazás erdményét egy új törvénnyel ellensúlyozzák. Ezért mindenképpen köszönet illeti az új kormányt, hiszen ígéretéhez híven, hivatalba lépése után rendkívül rövid idö alatt megalkotta ezt a törvény. Talán túl gyorsan? A tájékoztatóból ugyanis olyan részleteket tudtunk meg, melyek igazolni látszanak ezt a feltevést. Az állampolgárság kérelmezésének követelményei, a törvény alkalmazásának bonyolultnak tünö részletei, arra engednek következtetni, hogy a jelenleg érvényes szabályok helyenként módosításra szorulnak. Vendégeink feljegyezték a részünkröl elhangzott kritikát s remélhetöleg ez segítségükre lesz abban, hogy csiszoljanak még egy kicsit ott, ahol erre szükség van, az állampolgársági kérelmek ügyintézésén. Mindenesetre a közgyülésen elhangzottak alapján azt ajánlom az érdeklödöknek, hogy ne rohanjanak rögtön, január 1-én beadni a kérelmüket a nagykövetségre! Várják meg türelemmel, amíg a törvény jelenlegi "gyermekbetegségeit" orvosolják, az ügyintézés menetét leegyszerüsítik. Felesleges sorbaállástól és más kellemetlenségektöl kímélhetjük meg magunkat!
Különben szavatolják, hogy az állampolgárság megszerzése nem többet, mint 3 hónapot vesz majd igénybe. Viszont ez után következik még az anyakönyvi bejegyzés, aminek idötartama nincs meghatározva. |
|